Lélegzetem visszafojtva hátráltam, míg a fának nem ütköztem. Mellkasom szaporán mozgott fel, s alá, miközben a fiú felém lépett. Gonosz vigyor jelent meg az arcán, ami megmutatta éles, vakítóan fehér fogait.
- Töröld le azt a mosolyt a képedről! - ordítottam rá. A sötétből is kilehetett venni, hogy fekete, felzselézett haja és vörös szemei voltak. Nem torpant meg, egy hajszál se fért volna közénk. A nyakamhoz hajolt, majd egy éles fájdalmat éreztem. Elsötétült minden...
Remegve ültem fel az ágyban. Már csak ez hiányzott. Életem legfontosabb napján is rémálmok gyötörnek. Ez jellemző. Ma költözök át a bátyámhoz, aki Liam-nek hívnak. Barna, rövidre nyírt haja és ugyanolyan színű szeme van. Még mindig ezek a gondolatokat kavarogtak bennem, ahogy a fürdőbe siettem.
***
Csomagjaimmal álltam a ház előtt. Anyáéktól már rég elbúcsúztam. Ekkor egy fekete, ismerős autó fordult be az utcába, majd megállt előttem. Amint rájöttem, hogy ki a sofőr, azonnal lefagyott a mosoly az arcomról. Gyorsan bepakoltuk a cuccaim, majd kezdetét vette az unalmas, három órás út.
- Jó lett a bizonyítványod? - törte meg a csendet.
- Aha - feleltem a legegyszerűbben. Ezután öt perc némaság következett.
- Tudom, hogy utálsz, de ennyire ne mutasd ki - fordult felém nevetve Zayn.
- Azt mutatok ki, amit akarok. Ha jól tudom nem vagy az apám, hogy megmond nekem, mit csináljak. Kösz! - a végére teljesen felemeltem a hangom, tőlem zengett az egész autó. Nem válaszolt, helyette előre fordult és tovább vezetett. Az a pár óra nekem az örökkévalóságot jelentette. Előkaptam a rajzfüzetem, majd húzogatni kezdtem a vonalakat, teljesen reménytelenül.
- Mit rajzolsz?
- Semmi olyat, ami érdekelhet - morogtam. Zayn vette a lapot, nincs kedvem most társalogni. Főleg nem vele. Arra lettem figyelmes, hogy bekapcsolja a rádiót, majd azzal együtt kezd énekelni.
- Jézusom, Zayn Malik énekel! És pont nekem - nevettem fel. Nem foglalkozva vele, tovább rajzolgattam a füzetembe. A szemhéjam már elég nehéznek bizonyult, így megadtam magam.
- Ashley - mozgatta valaki a vállam. - Kelj fel. Ideértünk. Megnedvesítettem az ajkaim, lassan kinyitottam a szemem és akkor jöttem rá. Zayn teljesen úgy nézett ki, mint az álombeli srác. Csak nem...?
Kövit *-*
VálaszTörlésigyekszem :)
Törlés